Seozseni???
Már több linképítő céget kipróbáltam, és többnyire mindig csalódás volt, pedig mindig igyekeztem olyan céget megbízni amely úgynevezett prémium linkeket ígér, de az eddigi legnagyobb mellényúlásom a seozseni volt.
Még régebben feliratkoztam a hírlevelükre és folyamatosan kaptam tőlük több ezer karakteres tényleg nagyon jól megírt leveleket amelyek az oldalukon még részletesebb és még szuperebb dolgokat ígért, ezekről nem is szeretnék részletesen írni, mert mindenki elolvashatja az oldal tartalmát. Több levél és akció után úgy döntöttem kipróbálom, bár nagyon tartottam tőle, mert amire alapul a seozseni azt pont bünteti a Google ha észreveszi ami nem más mint a bázis cikk nevű automata szöveg átfogalmazó szolgáltatás az oldalon. Ami azt csinálja, hogy megírunk egy szöveget amiben egy szót több félképpen is megadhatunk és ezután ezeknek a variációjából készít a rendszer több cikket ami elvileg pingvin biztos lesz. Kicsit veszélyes játék, de egy olyan oldallal próbálkoztam náluk ami nem lett volna nagy veszteség ha elkaszálja a Google.
Végül egy olyan akciót választottam ahol a bázis cikket is a seozseni csapat írja meg és a linkek elhelyezésének az időzítését, megjelenítését minőségi pr cikkek formájában, így nekem nem kellett semmit tennem. Miután kifizettem az akciós 30.000Ft-ot a 35db PR cikkért megkaptam a belépést és már az adminban láthattam is az időzített cikkeket, hogy hol fognak megjelenni. Itt már láttam a fekete levest és máris tudtam, hogy ablakon kidobott pénz volt a legjobb esetben is. A legtöbb oldalon ahová kikerül a cikk végig néztem a régi cikkeket és ellenőriztem, hogy a google indexelte-e és volt olyan cikk amely több mint 1 éves volt és nem volt indexelve a Google által.
Íme egy ilyen prémium cikk amely 2016-04-es megjelenésű és a mai napig nincs indexelve:
És ilyen hasonló oldalakra kerültek ki a cikkek, de ez még nem minden ami talán a legjobban bizonyítja, hogy hozzá nem értő trehány csapatról van szó, amikor ez a kép tárult elém az egyik minőségi pr cikkre kattintva:
A google chrome figyelmeztetését láthatjátok egy prémium oldalon! Valószínűleg ha a képen látható linkre ellátogattok még mindig ez fog titeket is várni.
A bázis cikk lebukásának a veszélye szinte tuti, íme egy példa, hogy miért nem lehet becsapni a Google-t:
Másold be ezt a keresőbe:
Nézze meg ezt a weblapot és ismerje meg, hogyan hozhatja meg a legjobb döntést
Ez egy mondat az én saját egyik cikkemből amelyet a seozseni készített, az első oldalon ha megnézzük a találatokat azonnal látható, hogy mind a seozseni által készített gagyi oldalak, 1-2 oldalon még V. János képe is megtalálható:
Én ezeket a találatokat látom jelenleg az első oldalon amelyek biztosan seozseni oldalak:
Ha beleolvasunk pár cikkbe láthatjuk, hogy tényleg jól működik és elég választékosan rakja össze a rendszer a szavakat teljesen különböző témájú oldalak esetében is, de amint láthatjuk a Google mégis talál kapcsolatot a mondatokban hiszen egymás után sorolja őket hiszen a Google nem olyan hülye, hogy ne tudja, hogy a weblap és a honlap ugyan azt jelenti.
Vita:
Ezután természetesen írtam V. Jánosnak, hogy ezeken a weboldalakon semmiképp ne jelenjenek meg a linkjeim, főleg olyan oldalakon amiken olyan több hónapos cikkek vannak amelyek nincsenek indexelve, és a levélbe küldtem pár több hónapos cikket ami nem volt indexelve, erre egy egyszerű váéaszt kaptam:
Indexelve vannak a cikkek: És egy google site: link ami az egyik oldalnak a teljes indexelt oldalait mutatta
Az ezután következő válaszomban még jobban kifejtettem neki, hogy nem az a baj, hogy egyáltalán nem indexeli az oldalt a Google hanem, hogy mindenki tudja, hogy egy erős oldalon nincs több hónapos nem indexelt cikk és ebből következik ha egy oldalon ilyenek fordulnak elő az nem ér semmit. Ráadásul a cikkek linkjei mind megtalálhatóak a főoldalon is, vagyis nem azért nem indexelte a bot mert egy eldugott link. Még több példát küldtem a levelemben, hogy lássa, hogy tényleg nem érnek a linkek semmit. Erre a levélre már választ sem kaptam, de nem is vártam mást.
Az oldal funkciói:
Az oldalon sok funkciót kapunk még ha tagok leszünk, de ne számítsunk arra, hogy kapunk olyat amit linképítésre használhatunk, de például a kulcsszó ellenőrzés, elég jól működik és ami talán az egyetlen tényleg olyan funkció amit érdemes használni a Konkurens linkprofil elemzés, ez viszonylag jól működik, sajnos a legtöbb külföldi oldal, program amely ilyen funkciót tud, főleg a nemzetközi oldalakban jár élen és a Magyar oldalak elemzése nem teljes így a linkeket sem fedezi fel, de a seozseni kifejezetten a Magyar oldalak linkjeit figyeli ezért elég részletes és naprakész listát ad a konkurensünk link hálózatáról.
A lényeg, hogy ha bármikor szeretnénk prémium linket vásárolni, mindenképp kérjünk pár oldalt, hogy hova fog kikerülni.
Hogyan ellenőrizhetjük, hogy jók-e ezek az oldalak:
- Ellenőrizzük hány oldalt indexelt a Google írjuk be a keresőbe: site:www.weboldalcime.hu
- Ellenőrizzünk pár új és régi cikket, hogy indexelte-e a Google írjuk az urle elé: cache:
- Ellenőrizzük az oldal domain és page authority-ját: https://moz.com/researchtools/ose ha 20 felett van mindkettő akkor már nem olyan vészes az oldal, de az alatt nem érdemes linket elhelyezni rajta.
A fenti keresőben látható seozsenis oldalak értékei és ezek még a jobbak, hiszen a Google találatai közül vannak: - Érdemes még megnézni a domain korát: https://www.webconfs.com/web-tools/domain-age-tool/
Remélem tudtam segíteni, hogy mások tanuljanak az én hibámból.
Történet folytatása:
V János már többször megfenyegetett, hogy távolítsam el a cikket, így ha nem találtok hasonló véleményt az interneten az valószínűleg ennek köszönhető, ahogyan a lenti hozzászólásban is láthattok egy RollPress cikket ami már 404.
A seozseni így kezeli a panaszokat és negatív véleményeket, kritikákat:
Kedves Béla,
A következő URL címen szereplő cikket kérem távolítsa el legkésőbb 2019.01.18-ig:Ellenkező esetben jelzem a megfelelő hatóságnak valamit a tárhely szolgáltatónak. A tárhely szolgáltató hivatalból köteles felfüggeszteni az Ön tárhelyét, amennyiben a jogsértő tartalmat nem távolítja el.Hatályos jogszabályok:A magyar jogban a jóhírnév és üzleti megbízhatóság védelme a Polgári
Törvénykönyv 78.§-ában, illetve a tisztességtelen piaci magatartás és
versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt) 3. §-ában
található. A Tpvt. 3. § szerint: “Tilos valótlan tény állításával vagy
híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével,
úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy
hitelképességét sérteni illetve veszélyeztetni.”Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint információs
társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi
CVIII. törvény (EKT.) 13.§ alapján kérem, hogy a jogsértő tartalmat a
weboldalról – a törvény által meghatározott – 12 órán belül eltávolítani
szíveskedjenek.A jogsértés tárgya: személyes adatokkal történt visszaélés (név,e-mail cím,
fénykép) valamint hitelrontás Vonatkozó törvény: “177/A. § (1) Aki a
személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések
megszegésével jogtalan haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet
okozva a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, b)
az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja, vétséget követ el,
és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Kedves János!Ön szerint ez a megfelelő elégedetlen ügyfél kezelése? Én a véleményemet osztottam meg a látogatókkal az ön szolgáltatásáról, képekkel tényekkel bizonyítva, a hírnevét, hitelképességét ön rontotta le, mikor nem válaszolt a levelemre, én pedig leírtam, hogy ön hogyan kezeli a problémákat és milyen prémiumnak nevezett szolgáltatást nyújt. Többen megkerestek már hasonló problémával önnel kapcsolatosan és nem csak én vagyok az egyetlen aki így fejezte ki a szolgáltatásával kapcsolatos elégedetlenségét, bár úgy látom a “fenyegetése” náluk sikerrel járt!
Kérem tájékoztasson, hogy a cikkben mely rész nem valós és természetesen “mocskolódni” sem szeretnék így azt is írja meg mely az a rész amely ön szerint mocskolódó, ezeket hajlandó vagyok eltávolítani. Sőt nagyon szívesen kiegészítem a cikket az ön álláspontjával. Ahogyan a fenti “fenyegetésével” is kiegészítettem. (igazán büszke lehet rá!)A személyes adatokra vonatkozó kérésének eleget téve eltávolítottam a cikkből az ezekre vonatkozó részeket, és a slug-ot is javítottam illedelmesebbre.Sajnálom, hogy továbbra is ilyen módon áll a panaszom kezeléséhez.Üdv.B. Béla
Hozzászólások (4)
Mária
| #
Kösz a fontos és kimerítő infót. Hogy mik vannak! Még jó hogy volt annyi eszem hogy vigyázzak.
Válasz
Kis Tamás Imre
| #
Húha! Köszönöm ezt a figyelmeztetést! Én is nézegettem a szolgáltatásukat. Nagyon meggyőzőek a szövegek. És ezekre az ellenőrzésekre sem gondoltam.
Válasz
Rollpress
| #
Hasonló cikk a linken olvasható:
https://rollpress.hu/belfoldi-hirek/seozseni-de-meg-milyen/
Válasz
Optimalizáló
| #
A következő lépése, ha megtalálta a cikkedet a fenyegetés lesz, hogy vedd le 🙂 akkor majd azonnal tud e-mailt írni és válaszolni!
Válasz